Golyófogók és a kritikusok, avagy a Frölich-interjú vitája

Néhány nappal ezelőtt az Új Kelet Online egy interjút publikált Dr. Frölich Róberttel, ahol leginkább a katonasági szolgálatot és a magyar zsidó fiatalok alijázási hajlandóságát beszélték át.

Az interjú véleményem szerint megfelelően bemutatja az alijázással kapcsolatos tervek, elhatározások, és dilemmák különböző változatait, amelyek a magyar zsidó fiatalokban megfogalmazódnak. Dr. Frölich Róbert szó szerinti pontossággal idézi a fiatalság szavait.

Megismerve a reflexiót, érthető az is, hogy ezek a szavak fájnak azok számára, akik már alijáztak, és életüket is készek voltak áldozni Izrael államáért.

Viszont hiába fájdalmasak a szavak sokak számára, csak ezért ne mondjuk ki? Félünk szembesülni az abban rejlő szomorú igazsággal?

Igen, kedves izraeli barátaim, bármilyen szomorú is, hogy amint a világ számos pontján, így a Szent Földön sincs béke. Én megértem azokat a fiatalokat, akik tényleg a golyók záporától tartanak.

Az interjú alapján viszont nem ezek az egyedüli kérdések.

Pontosan ugyanezt a cikket le lehetett volna írni évekkel ezelőtt is…

Felmerül, hogy mikor fog végre olyan változás bekövetkezni, amely egy befogadóbb (és elfogadóbb) hitközséget fog mutatni a közösséget kereső zsidó fiatalok számára?

Tudjuk, hogy vannak fiatalok, de a töredékét sem jelentik a magyar zsidó fiatalságnak. A többieket mi fogja a közösségekhez vonzani?

A zsidó intézményrendszer dinamikus bővülését reméljük rengetegen már évek óta. Miért akadozik ez? Hol késlekednek a már két éve stratégiában is megfogalmazott ifjúsági központok, önálló gazdálkodású közösségek, újabb iskolák és vallási intézmények? A nemzetközi cserediák programok miért nem indultak el?

Folytathatnánk a kérdések hosszú sorát, és csupán az ifjúságot érintő kérdések közül emeltünk ki néhányat.

Advertisements

2 thoughts on “Golyófogók és a kritikusok, avagy a Frölich-interjú vitája

Comments are closed.